A Kulturális és Innovációs Minisztérium felhívásához csatlakozva a Magyar Házak Hálózata is részt vett az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére elindított „Egy a nemzet!” kezdeményezésben, melynek célja, hogy a nemzeti ünnepet a közös cselekvés élményével tegyük még személyesebbé és emlékezetesebbé. Így ünnepi hétvégi rendezvényeinkre érkező külhoni és anyaországi előadóinkat, vendégeinket, nézőinket a Nemzeti Művelődési Intézet szakkörein készített kokárdákkal ajándékoztuk meg, hogy március 15. valóban az öszetartozás élménye legyen minden résztvevő számára.

Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc emlékére kormányzati támogatással indult el az „Egy a nemzet!” közösségi program, amelynek keretében a Kárpát-medence 1350 településén működő szakkörök közel 1,5 millió kokárdát készítettek, hogy együtt ünnepelhessük a szabadságot és az összetartozást.  A Magyar Házak Hálózata is örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez: munkatársaink mellett a március 15-i ünnepi héten megtartott rendezvényeinkre érkező külhoni és anyaországi vendégeinket, látogatóinkat is az alkotó közösségek szívvel, lélekkel készült kokárdáival köszöntöttük, ezzel is erősítve az összetartozás érzését.

Március 12-én a Partium Házban mutatták be a „Talpra, Petőfi!” című zenés-irodalmi műsort, amelyben a Körömvirág együttes és Pető István versmondó idézte meg a forradalmár költő szellemiségét. Az est előtt a szervezők kokárdát ajándékoztak a közönség tagjainak, ami már a kezdéskor ünnepi hangulatot teremtett.

A „Felvidék kincsei a miskolci Felvidék Házban” programsorozat részeként, március 14-én különleges, hagyományőrző kézműves szakkört szerveztünk, amely a húsvéti tojásdíszítés felvidéki motívumkincsét mutatta be az érdeklődőknek. A szakkörre érkező felvidéki vendégeinket és a résztvevőket is megajándékoztuk a kokárdákkal.

Nemzeti ünnepünk alkalmából, március 14-én rendkívüli hangversenyre hívtuk a közönséget a Délvidék Házba: a Szabadkai Filharmónia rézfúvós kvintettjének Tavaszi nyitány című koncertje különleges zenei élményt ígért, ugyanakkor alkalmat kínált arra, hogy közelebbről is megismerjük a délvidéki magyar kultúra egyik legpatinásabb, több mint 110 éves múltra visszatekintő intézményét. Az ünnepi koncertre érkezőket is megleptük egy-egy kokárdával, akárcsak a Kárpátia Filmszínházunkban megtartott Hazajáró közönségtalálkozó résztvevőit is.

Az elmúlt napokban a szegedi Délvidék Ház, a miskolci Felvidék Ház, a soproni Őrvidék Ház, a debreceni Partium Ház és a kisvárdai Kárpátalja Ház minden látogatója – legyen az egy kiállítás megtekintésére, könyvvásárlásra vagy éppen információ-kérésre betérő vendég – szíve fölé feltűztük a kokárdát, ezzel is megköszönve a huszonnyolcezer szorgos kéznek, hogy elkészítették számunkra a magyar nemzet egyik legfontosabb jelképét.

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!

Magyar Házak
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.