A Magyar Házak Kárpátia Könyvesház projektjének köszönhetően, az Ünnepi Könyvhéten a külhoni magyar irodalom is kézzelfogható közelségbe kerül az anyaországi olvasók számára. Míg a Partium Ház harmadik, a Felvidék Ház immár második alkalommal vett részt a könyves seregszemlén Debrecenben és Miskolcon. Könyves standjainkon a külhoni magyar könyvkiadók, a Magyar Házak, valamint partnerintézményei, a Trianon Múzeum és a Kárpát-medence Intézet könyvtermésének legjavából kínáltunk válogatást.
A Partium Ház idén is több, kiemelkedően izgalmas író-olvasó találkozót is kínált a debreceni könyvbarátoknak – nem kevesebb, mint hét szerző dedikált nálunk.
A történelem tett minket kalandorokká – így fogalmazott Móra László, neves erdélyi származású újságíró, akivel Egy erdélyi kalandor széljegyzetei című új könyvéről és az erdélyi magyar újságírásról Stanik István beszélgetett.

Móra László könyve önéletrajzi műnek indul, de valójában arról a korról szól, amelyben élt. Az idő az elmúlt közel nyolcvan év, a tér a szerző életútjával együtt: Erdély, a szülőföld, Nagy Románia fővárosa, Bukarest, majd Budapest a rendszerváltás előtt és után. Életén keresztül valójában az erdélyi magyarság sorsának alakulását követhetjük végig. A második világháborút követően, még helyzetének jobbulásában reménykedő kisebbség vergődését a politika viharában: 56-os perek, a masszív betelepítések, a falurombolás, majd a kényszerű menekülés. Innen a kalandor kifejezés, amely félre nem érthető módon utal arra az életérzésre, amely a hazáját elhagyó, új megélhetést kereső ember, akaratán kívül szembe találja magát, miközben helyét keresi a világban.
A könyvből izgalmas részleteket olvasott fel Csata Zsolt, a Csokonai Színház színművésze.
A beszélgetés témái közül nem maradhatott ki a sport sem, hiszen Móra László több évtizeden át sportújságíróként dolgozott Bukarestben, az Előre napilapnál, illetve Budapesten, a Nemzeti Sportnál. Két könyve is megjelent sport témában, három sportlegendát mutatnak be: Károlyi Béla világhírű tornaedzőt, illetve az ugyancsak nemzetközi sikereket elért Kovács István és Jenei Imre labdarúgóedzőket.
Pénteken a Partium Ház könyvstandján Ozsváth Sándor művelődéstörténész és Dr. Fleisz János nagyváradi történész dedikált.

Dr. Fleisz János dedikál
Ozsváth Sándor elhozta az érdeklődőknek többek között a Trianon árnyai című válogatást, mely negyvennégy olyan tárcát, tárcanovellát tartalmaz az elmúlt húsz év terméséből, melyek Trianon utóéletével, mindennapjainkat érintő árnyoldalaival foglalkoznak; és a Pergő időben című kötetét, mely személyes és gyakran szenvedélyes, de mindenképpen töprengésre késztető jegyzetek, tárcák, útirajzok gyűjteménye – határon innen, s határon túlról.
Dr. Fleisz János történész legújabb könyvét hozta el Debrecenbe, melyet így mi mutathattunk be először. A Nagyvárad gazdasága 1900–1950 című kötet átfogó gazdaságtörténeti szintézis, igazi hiánypótló mű, amely bemutatja Nagyvárad gazdasági fejlődésének szakaszait és sajátosságait a 20 század első felében, kitérve az összes fontosabb gazdasági ágazatra: mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, hitel és bankrendszer, közlekedés és szállítás.
Fábián Tibor, nagyváradi író, – két nagy sikert aratott könyve, a Ceaușescu elvtárs, pajtás és a Guyana szörnyei – után, most az Ilyenek voltunk című könyvének második, átdolgozott kiadásával jelentkezett.
A szerző népszerű tárcanovella-sorozatában az erdélyi nyolcvanas évek fojtogató, szorongással teli hangulata, a diktatúra nyomasztó szürkesége, kilátástalansága legyinti meg az olvasót. És a mégis önfeledt gyermekkor.
A szerzővel Szilágyi Szilvia Szilvia beszélgetett, közreműködtek: Újhelyi Kinga és Csata Zsolt, a Csokonai Színház színművészei. Míg Móra László könyvbemutatóján a tűző nap tette próbára a Csapó utcai sétálóövezetben felállított színpad előtti téren az olvasókat, addig Fábián Tibor estjét az eső próbálta meg elmosni. Az izgalmas, sok nevetéssel tarkított beszélgetés azonban a Partium Házban folytatódott, remek estét szerezve írónak, olvasóknak egyaránt.
Szombaton Simon Judit, a nagyváradi Holnap Kulturális Egyesület elnöke elhozta a debrecenieknek az Újvárad folyóirat legfrisebb lapszámát, és a kiadó legújabb köteteit, Magyari Sára a szórványlét vidámságát (Sügérségtől incelekig – női szemmel), Kormányos László pedig nagyszabású történeti munkáját (Kegyelet és diplomácia).
Vendégeinknek, és azt est moderátorának, Szilágyi Szilviának köszönhetően ezúttal olyan könyvbemutatókat tarthattunk, amelyek nem csak Debrecenben, de a budapesti, kolozsvári könyves eseményeken is méltó módon képviselték volna azt a tudást, magas szakmai színvonalat, igényességet (és pici bohémságot), amit csak a partiumiak, nagyváradiak sajátja.
Az Ünnepi Könyvhétre elhoztuk Ötvös Béla életműsorozatának legújabb köteteit is. Meghívásunkra az életműsorozat gondozója, Ötvös Béla unokája, Péter Sándor érkezett Debrecenbe, hogy a cívisvárosi kötődésű, jeles váradi újságíróról, köteteinek bemutatásával, az itteni olvasóknak is meséljen.
Ötvös Béla (Komádi, 1888. augusztus 2. – Nagyvárad, 1970. október 21.) magyar író, hírlapíró, szerkesztő, lapkiadó, Ady nagyváradi szerkesztőségi íróasztalának örököse volt. Az életműsorozatában bemutatásra kerülő művek: Május (elbeszélések, Debrecen 1909), Krónikák könyve (Kolozsvár, 1920), „… és megbüntetem hetedíziglen” (történelmi regény, Nagyvárad, 1938), A fehér bestia (regény, 1948), Porrá és hamuvá (dokumentum regény, Nagyvárad, 1997), Ködön át…. A sorozat következő könyve: Megidézett múlt (Ady-emlékek).
A köteteket Papp István, nagyváradi újságíró, az életmű recenzense mutatta be, közreműködött Firtos Edit, nagyváradi színművésznő. A sajtótörténeti érdekességekkel fűszerezett beszélgetést Stanik István vezette.
Az ünnepi könyvhét öt napja alatt természetesen a Partium Ház pavilonjában is helyt álltunk, hiszen nem kevesebb, mint 25 külhoni magyar partnerkiadó könyveit ajánlottuk, és igyekeztünk az olvasók minden kérdésére válaszolni.
Az eseménysorozat idejére pavilonunkba költöztettük partnerintézményünk, a Trianon Múzeum által kiadott könyvekből, a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett kiállításunkat is.
A Partium Ház 2020-ban, a Debreceni Ünnepi Könyvhét részeként, 25 külhoni magyar kiadót hozott el a cívisváros olvasóközönségének a Dósa nádor térre, ahol dupla pavilonjában több mint 150 könyvcímmel volt jelen, nem kevesebb, mint tíz író-olvasó találkozó keretében mutatva be a határon túli magyar szerzőket is. A Méliusz Juhász Péter Könyvtárral együttműködve, 2021-ben is Magyarország legreprezentatívabb külhoni könyves seregszemléjét valósítottuk meg Debrecenben.
A Felvidék Ház meghívott vendége a rimaszombati író, gömörológus B. Kovács István, június 9-én dedikálta a Szent László legenda és Világ vitéze-magyar hősepika című könyveit az Erzsébet téren.
Standunkon kiemelt helyet kaptak a felvidéki könyvkiadók, szerzők és a Felvidékről szóló irodalom. Ezekből Pataki János: Felvidék, a csodák földje, Mács József: Égig érő palatábla,Tóth László: Megkötni az időt, illetve Fellinger Károly gyermekeknek írt magyar-angol nyelvű Kincsesláda c. kötete, valamint Szviezsényi Zoltán: Hogyan veszett el a Felvidék? című könyve volt a legkelendőbb.
Meghívott vendégünk a rimaszombati író, gömörológus B. Kovács István, június 9-én dedikálta a Szent László legenda és Világ vitéze-magyar hősepika című könyveit az Erzsébet téri standunkon. Az esemény az esős időjárás ellenére sokakat vonzott.
A Magyar Házak együttműködő partnere, a Trianon Múzeum kiadványai közül a Felvidék Ház több kötetet is bemutatott az Ünnepi Könyvhéten. A megvásárolható könyvek között a 15 kötetesre tervezett Trianon Kiskönyvtár sorozatának eddig megjelent első négy kötete, a Magyar Béketárgyalások kötetei, valamint a 10 könyv, Trianon 100. évében az 1000 éves Magyarországról teljes sorozat is helyet kapott. Nagy érdeklődést váltott ki a Kárpát-medence Intézet által megjelentetett A Kárpát-medence nagy mesekönyve és a Magyar Házak gondozásában napvilágot látott, és hatalmas népszerűségnek örvendő útikönyv-sorozat is, melynek legújabb darabja a Délvidéket mutatja be.
A Felvidék Ház könyves standján három nap alatt több mint ezer érdeklődő fordult meg. Remek beszélgetésekre is lehetőség nyílt, sokan érdeklődtek a Felvidék Ház iránt is. Többen voltak közöttük olyanok, akiknek az elcsatolt területeken maradt a rokonságuk, vagy felvidéki gyökereik vannak, ezért örömmel lettek a Felvidék Ház Baráti Társaság tagjai, akik a jövőben figyelemmel kísérik az eseményeinket, s Házunkba is ellátogatnak. A megnyitó után meglátogatta standunkat – ahol éppen B. Kovács István író dedikált –, Veres Pál polgármester is, aki hosszasan elidőzött könyveink között.
